Szobotka Tibor: Züzü vendégei
Kedves Olvasó!
Amikor Szabó Magda Megmaradt Szobotkának című könyvét olvastam elhatároztam, hogy az írónőtől és a férjétől is fogok olvasni a jövőben. Nagyon megörültem, amikor megláttam a Jaffa Kiadó oldalán az új borítóval megjelenő Züzü vendégei című Szobotka Tibor könyvet.
Innen is köszönöm szépen a Jaffa Kiadónak a lehetőséget! 💗
Kendőzetlenül őszinte, olykor durva és kemény történet. A szereplőket még az 1956-os forradalom előtt megismerheti az olvasó. Majd a könyv vége felé, ahogy kitör a forradalom egyre jobban elmélyülnek a kapcsolatok és a szereplők megmutatják igazi valójukat.
Kezdésnek egy lányt és az apukáját ismerhettem meg. Bevallom őszintén az ő kapcsolatuk nekem nagyon torz volt. De a lány által betekinthetünk Züzü otthonába és vendégei közé. Majd szép lassan a többi szereplő szemszögét és történetét is megismerhettem. Züzü gondolatai, emlékei érdekeltek a legjobban, azokat a részeket élveztem a leginkább olvasni.
Eleinte mindegyik szereplő gyámolatlan, a történelem megcsömörlött embereinek tűntek. De aztán Szobotka mindegyikük egyik rossz tulajdonságát felnagyította és kiélezte.
Ahogy haladtam előre a könyvben el sem tudtam képzelni hogyan zárja le a történetet az író. Először meglepődtem, de a szereplőkhöz, a könyv hangulatához és történetéhez a leginkább illő vége lett a regénynek.
Akit érdekel a történelem, maga az akkori élet hangulata annak érdemes ezt a könyvet elolvasnia.
Értékelésem: ✯✯✯✯
(4/5)
Idézetek:
"Olyan múltja van, amiből egy jövőre is telik, amellett ki tudja, meddig tart ez az egész vacak világ,(...)."
"(…) nem lehet a boldogságot konzerválni, eltenni, rögzíteni, nem lehet kinyitni, mint egy üveg befőttet, hogy torkoskodjunk belőle."
"Rettenetes gonddal vigyázott arra, hogy boldogtalansága ne lássék rajta, tudta jól, hogy a férfiakat semmi sem riasztja jobban, mint a magányra való kiszemeltség légköre, amely egyes nőket körülvesz. Ez az elrendeltség többnyire úgy dokumentálódik, hogy a férfiakkal való kapcsolataik egy bizonyos pontján a nők elkezdenek panaszkodni. Majdnem minden ember megijed attól, hogy a magáén kívül még egy másik élet terhét is viselje, sőt, hogy az a másik élet minden problémájának a megoldását tőle várja. Ezt nem, ezt a férfiak meg szokták köszönni, aztán odábbállnak. De mi van akkor, ha valaki nem sír, nem panaszkodik, és mégis?…"
"Az évek teltek, és ő mosolygott, mert már tudta, ha lehervad a mosoly az ajkáról, és megmutatja kétségbeesett szomorúságát és magányát, lemondhat a reményéről is annak, hogy társat talál, hogy valaki mellészegődik."
"Fáj – gondolta Lilike. – Hadd fájjon. Nekem is jogom van az élethez, még a mások könnyei árán is. A magam könnyeivel én is a mások örömét fizettem meg."
Fülszöveg:
Kis társaság találkozik hetente kétszer Züzünél, az öreg színésznőnél. E társaság tagjai különböző neműek, életkorúak, az egyetlen összetartó kapocs közöttük az, hogy a valóságtól eltávolodva, az illúziók világában élnek. Lehet-e így sokáig élni? A könyv – és a történelem – azt mondja: nem. Züzü vendégei is találkoznak egy napon a történelemmel, amely elsöpri illúzióikat, s ahol szükséges, a halál árán szolgáltat igazságot a valóságnak. Kegyetlen regény ez? Nem, csak leszámol az álmok világával, egy kisfiú, egy öregasszony, egy javakorabeli férfi, a vélt és valóságos szerelmesek álomvilágával, talán csak egyetlen fiatal embernek nyitva meg a menekülés kapuját, aki meglátja és tudomásul veszi a változásban a valóság könyörtelen erejét, aki a múltbanézés helyett elfogadja a jövőt mint az élet egyedüli lehetőségét. „Zivatar előtt még egyszer utoljára nagy erővel kavarodik fel a por, hogy aztán hosszú időre leülepedjék” – írta Goethe. Egy nagyon kis körben, Züzü vendégeinek a körében ennek a zivatarnak a hatásáról szól a regény.