2020. június

F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye

Kedves Olvasó!

Először a filmről hallottam, amit Oscar-díjra is jelöltek, majd megláttam a filmes borítójú könyvet és rögtön rabul ejtett. Úgy gondoltam haladjunk szép sorjában és előbb a könyvet olvastam el, majd a filmet néztem meg. A filmből főként a könyv végéről maradtak ki részek. Úgy gondolom, hogy a film talán jobb is, hogy ott ért véget, ahol, míg örültem, hogy a könyv a történelmi eseményeket is bemutatja. 

A túlélők gyászfeldolgozásáról szól a történet. Akik itt maradtak, azoknak meg kellett tanulniuk a múlttal, az emlékekkel és a szeretteik nélkül tovább élni. Megható volt olvasni, hogyan segítik át egymást Klára és Aladár a nehéz időszakokon. Hogyan válik két idegen ennyire fontossá a másik számára. A vége a könyvnek annyira nem tetszett, nem tudtam hova tenni Süni és Aldó kapcsolatát. Ezt leszámítva nagyon jó könyvnek tartom.

Emléket állít a történelemnek és nem csak a holokauszt túlélőinek, hanem a vörös terrornak és az '56-os forradalomnak is. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Tudsz szeretni, amikor haragszol?
– Muszáj. Másképp nem lehet élni." 

"– Aldó, olvass inkább könyvet!
– Miért?
– Az újságolvasástól valahogy mindig rosszkedvű leszel.
– Talán nem az olvasásával van a baj…Na, tanulj,Sünikém."

"Aztán Klára rövid keresgélés után levett egy könyvet a polcról, és felkucorodott vele a díványra. Szerb Antal, Utas és holdvilág. Nem korai-e, gondolta először a doktor, aztán legyintett magában. Az élet is korai, mégsem cenzúrázza senki…"

"– Én nem akarom még egyszer… – ezt még békés, de komoly hangon mondta, aztán elsírta magát. – Ha még egyszer úgy kell félni, azt nem bírom ki. Nem akarom kibírni!
Aldó egy ideig tehetetlenül nézte, aztán egész halkan kezdett beszélni.
– Akkor most elmondom neked, hogy a háború után három éven át csak azért álltam szóba nagy ritkán a Mindenhatóval, hogy újra elmondjam neki a dühömet, amiért engem életben hagyott. Nagyon tiszteletlenül beszéltem vele… De amióta te vagy, azóta minden este megköszönöm neki, és most már bocsánatot is kérek tőle. Mert Ő tudta, mi a célja velem. Csak egyedül olyan nehéz kibírni. Ha van kiért, akkor minden könnyebb."

Fülszöveg:

A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.