2020. április

Kötelező olvasmányok II. 

Jókai Mór: Az arany ember ; Puskin: Anyegin

Kedves Olvasó!

Ebben a posztban további kötelező olvasmányokról fogok írni. Rögtön magukra a könyvekre is terelem a szót. 😀

Jókai Mór: Az arany ember

Jókai regényei híresek a már nehezen értelmezhető, olvasható szövegekről, elég hosszú történetekről. Nehezen is szántam rá magam, hogy el kezdjem olvasni. 

A történet lassan indul be. Hosszú leírások, nyelvezete régies, így először próbáltam utána olvasni. Véleményeket olvastam és még a filmet is elkezdtem megnézni. Ezek után már kíváncsian haladtam a történetben. De még így is a közepe táján inkább a youtube-on hangoskönyv formában is el kezdtem hallgatni. Így három féleképpen végeztem ki a történetet, könyv, hangoskönyv és filmben szakaszonként egy-egy téren haladtam. 

Végül mégsem a nyelvezete vagy a történet hossza akasztott ki, hanem Timea sorsa. Nem tartom fairnek, ahogy szegény lánnyal elbánt az író, miközben nem volt egy gonosz karakter. Mihálynak pedig megadta a boldog befejezést, holott ő nem volt a megtestesült jóság. 

A végén mégis mosolyogva csuktam be a könyvet, ugyanis nagyon tetszett, ahogy utószóként Jókai Mór leírta miért volt ez a könyv a legkedvesebb számára és mennyi mindent a valóságból merített a megírásához. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Fülszöveg:

A ​regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében. Az arany ember már milliomosként kéri meg a „szegény” török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. „Alabástrom szobor” felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett. A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.

Alekszandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin

Már másodszor futottam ennek a könyvnek. Valahogy az orosz irodalom soha nem került hozzám közel. Eddig egyedül Lev Tolsztoj Anna Karenina című könyve keltette fel a figyelmemet, bár csak a két részes filmet és Sophie Marceau főszereplésében láttam a jövőben egyszer szeretném elolvasni. 

Nem véletlenül gyötrőm magam, ezzel a könyvvel. Ugyanis vannak, akik szerint, ahol véget ér az Anyegin, ott kezdődik az Anna Karenina. 

És bár Puskin Anyegin című könyvének a története nagyon érdekes, tanulni róla szerettem, a könyvvel mégsem voltam kibékülve. Versregény formája lévén rövid tagoltsága miatt gyorsan lehet vele haladni. Mégis én inkább úgy éreztem, hogy folyamatosan megtöri az olvasásomat,  nehezítve a haladást. A másik nehezítés a nyelvezete. Sajnos hiába futottam neki másodszor is, csak szenvedésnek éltem meg. Remélem, ha még várok pár évet, akkor a következő újra olvasásnál már más lesz a véleményem.

Értékelésem: ✯✯✯

                              (3/5) 

Fülszöveg:

A ​szentimentális regényeket olvasgató, önmagát regényhősnők helyébe képzelő Tatyjána beleszeret a távoli fővárosból érkező Anyeginbe. A világirodalom egyik leghíresebb levelében szerelmet vall neki, a férfi azonban visszautasítja. Aztán a regény végén a két főhős újra találkozik: ekkor a nagyvilági férjes asszony, Tatyjána kap szerelmes levelet Anyegintől, és ő utasítja vissza a férfit. Bár van még a regényben névnapi ünnepség, rejtélyes álom, tragédiába torkolló férfibarátság, halálos kimenetelű párbaj, mégis egyszerű cselekmény ez. A varázs azonban évszázadok óta tart. Ahogy a magyar irodalom egyik legnagyobb Anyegin-rajongója, Kosztolányi Dezső írta: „Ott áll Tatjána, Olga, Anyegin és Lenszkij, mint egy örökkévaló álomban, mozognak, sírnak és teáznak, egymásra merednek, s úgy rémlik, nem is múlnak el soha.”